"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

Vége egy korszaknak, vágynak, szándéknak.

Sok mindenről kellene írnom, de attól tartok, nem jutnék a végére egy jegyzetben…

Kezdem a legfontosabbal: befejeztem a cica-szitteri szolgáltatásomat!

Beláttam, belátom, ami nem megy, azt nem kell erőltetni… Már pedig nem ment, nagyon is nem! 🙂 Sok mindent megpróbáltam a várt siker érdekében. Arra gondolok, hogy reklámoztam, promotáltam tucatnyi helyen, írott és online oldalakon, de nem akarok felsorolásokba bele menni. Végül is már hónapokkal ezelőtt érintve ezt a témát már bővebben kifejtettem a kudarc okait. Azért egyetlen egyet, amely véleményem szerint a legfőbb oka volt sikertelen igyekezetemnek, leírok most is.

Anno, amikor kitaláltam ezt a szolgáltatást erre a régióra, sok mindent figyelembe vettem, csak egy valamit nem: nem egy 50 éves pasinak kellene ezt a szolgáltatást végeznie…

Az emberek bizalmatlanok, tele vannak előítéletekkel, illetve bizonyos munkához, munkakörhöz, szolgáltatáshoz hozzá kapcsolnak egy elképzelt, vagy elvárt személyt… Nos, a cica-szitterkedés gondolatához inkább párosítanak egy csinos, fiatal lányt, mint egy aggastyánt! 😀 Nincs is ezzel semmi gond, így jártam, benyelem a kudarcdot.

Azt mondják, ami egyszer elkezdődik, annak egyszer vége is kell, hogy legyen!

A kedvencem Cicó, azok közül, akikre felügyeltem… 🙂

Ezen blogjegyzetben is köszönöm mindazoknak, akik megbíztak bennem, és igénybe vették segítségemet!

De ezzel nem ért véget egy korszak lezárása, mert a következő döntést is meghoztam! Véget vetek a baromfi udvar állományának további bővítésének!

Ez a projekt sem úgy valósult meg, ahogy azt eredetileg elterveztem, és mára elegem lett! Abszurd számomra az a sztori, hogy rengeteg időt, energiát, és pénzt feccölök bele olyasvalamibe, ami aztán nem hogy visszahozná, hanem veszteséget termel hónapról-hónapra…

Bevallom, korábban, a múltban is úgy cselekedtem, hogy ha valami nem ment, nem hozta a várt eredményt, akkor amíg még nem késő alapon, ráhagytam az egészet, azaz elengedtem magamtól!

Azt gondolom, ha lehet ezt mondani, kijelenti: túl sok érzelmet tettem bele ebbe a tyukászatba, persze, közben azért jól is éreztem magam velük, nem tagadom, de mindennek van határa!

Ezt a határt akkor értem el, amikor mint tyukász, a boltba kellett vennem tojást…miközben havi 10 ezer forintot költöttem havonta az étkezésükre….

Kész, nincs tovább, VÉGE, betelt a pohár! Tovább csökkentem az állományt, saccra úgy 15-20 körüli létszámot szeretnék, kakasokkal együtt véve. Magamat, és családomat tudjam ellátni, ez a cél!

Fürjeket viszont a jövőben is szeretnék tartani! Miután az utolsó három kis kedvencem is elhunyt, nagy lett a hiányérzetem. Néma és szürke lett az otthonom…

Az utolsó fotóm az utolsó fürjikémről, aki ekkor már a mennyország egén szállt szabadon…

Ha valamiben szívtam nagyot a tavalyi évben, akkor az a fürj-tartás! 🙂 Mind idegileg, mind pedig anyagilag! Aztán amikor a sorozatos haláleset után a megmaradt ötöt a lakásba hoztam, velük olyan szoros kapcsolatba kerültem, amit a sok kínlódás közepette- után nem is gondoltam volna… Nagyon megszerettem őket, és viszont ők is engem, és az alapból vadmadarak kezes bárányként viszonyultak hozzám…

Lesznek fürjek, kevesebben, mint tavaly, de teljesen más tartási módban, tanulva megannyi hibából, vagy inkább úgy mondanám, tapasztalanságból… Mivel annyi szeretetet kaptam tőlük, és oly sok örömet, hálából sokkal barátságosabb otthont kapnak majd tőlem, a kinti és benti körülményeket is figyelembe véve!

Egy évvel ezelőtt nagy tervekkel készülődtem, ugyancsak véget vetve egy akkori korszaknak.

Nagy volt bennem az elszántság, az akarat, a hit! Nem csupán szavakkal nyilvánítottam ki szándékomat a változtatás- változás felé, hanem sok tettel is, hogy vágyaimat teljesítsem…

Nem jött be álmom, az önállóság, a szabadság, az önmegvalósítás akarata, bár voltak olyan időszakok, cselekedetek, amelyekre büszke vagyok, de tény: a végeredmény buktavári lett. Habár, mindig a jövő ad rá választ, hogy végtére mire volt jó, hasznos az a közel egy év… Ha volt, akkor egyelőre csakis az univerzum tudja, én még csak sejtem, kapizsgálom ennek az időszaknak az értelmét. 🙂 Bár mi is lesz a végkifejlet, legalább megpróbáltam, tettem érte, még ha az idő azt is fogja igazolni, felesleges volt… 🙂

És hogy mi lesz a jövő??? Hát az, hogy visszatérek-, tértem a vendéglátóiparba… 😉

De erről majd a következő jegyzetemben fogok bővebben írni, mert most itt a vége, fuss el véle!

Köszönöm a figyelmed, és hogy végig olvastál, remélem visszajössz az oldalra… 😀 Minden jót kívánok, ciao!!!



Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.