Úgy fejeztem be az előző írásomat, az első részt: ” én reménykedtem abban, hogy korosztályomban megtalálom a tiszta szívű, felnőtt gondolkodású nőt… “

Aztán rá kellett döbbennem, hogy a saját korosztályombeli nők között sem fogom megtalálni. Azokról írok, akik mérlegelnek, feltételeket kötnek, igényekkel állnak elő, miközben ők meg az intelligencia legalapvetőbb formáját sem hozzák.

Történt egy nap, hogy lecsekkolt egy kedves, szimpatikus arcú hölgy. A bemutatkozó írása is korrekt volt, őszinte, nyílt és tárgyilagos. Leírta, hogy mit vár el egy férfitól, és azt, hogy a pasi mire számíthat cserébe. Bár nekem furcsa ez a fajta megközelítés, az elvárások felsorolása, olyan feeling, mintha ha egy állásinterjún lennék… Nos, mivel a bemutatkozó szövege humorral, élcelődéssel tarkított, összességében kellemes olvasmány volt számomra. Ezek mellett tanulságos is, hiszen tükröt állított a mai kor 50 évesei elé, főleg férfitársaimnak… A lényeg az, vállaltam a felelősséget, és az összhatás miatt szimpatikusnak jelöltem a hölgyet. Egyúttal pár sort írtam neki, elismerésemet kifejezvén a leírtak miatt, tulajdonképpen amit most írok, írtam neki is. Kulturáltan, intelligensen. Aztán elköszöntem tőle, szép estét kívánva.

Aztán ahogy Te sem, ő sem reagált egy fikarcnyit sem. Sem egy “köszi”, sem egy “szia”, sem pedig azt: ne hari, de nem szeretnék veled ismerkedni… Maradt a csendes közöny, a hallgatás, az indok nélküli elutasítás, szavak nélkül… Pont úgy, ahogy bántak velünk oly sokan, amikor még kapcsolatban voltunk egy-egy vita, nézeteltérés kapcsán partnerünktől… Azt gondolom: akik fent vannak a társkereső oldalakon, zömében ezer sebből vérző szívvel és lélekkel érkeztek meg ide. Sokszor nem kicsi vacillálás, bizalmatlankodás után, utolsó esélyként. Aztán újra és újra belebotlanak olyan emberekbe, akik magukat szerethető, megértő személyként tüntetik fel. Persze egyúttal használati utasítással is ellátnak minket, ahhoz, hogy megfeleljünk számukra… Aztán ha hibázunk, annyi nekünk! Mert csak szálkák vagyunk egy gerendában…

Elmesélem, mi az én véleményem az elvárásokról…

Két hónapja örökbe fogadtam egy pár hónapos cicát. Az egyik ismerősöm posztolta, hogy napok óta a paneljuk előtt ázik, fázik, sírdogál egy kis tündér, fotókkal is illusztrálta a bejegyzését. Én pedig szívecskékkel a fotókat. Persze, hogy egyből rám írt… pláne, hogy tudja rólam, nagy cicás vagyok, jelenleg is 4, illetve most már 5 cica boldog társa!

Pár perc alatt meghoztam a döntésemet: örökbe fogadom Cirmékét! Szerelem volt első látásra. Nem érdekelt, hogy szobatiszta, vagy sem, szelíd, vagy sem, beteg, avagy egészséges. Szimpatikus volt, tetszett és bele szerettem. Abban a pillanatban egyértelmű volt számomra, hogy közös életünk addig tart, amíg egyikünk túl éli a másikét…

Etetem, itatom, ha beteg akkor orvoshoz viszem. Gondoskodom róla, szeretgetem, simogatom és óvom őt a bajtól. És hogy eközben sokszor az idegeimen is fog táncolni? Hogy amíg meg nem tanulja, hová kell wc-re mennie, ide, -oda piszkit? Eltör, letör tárgyakat és mászik mindenhová , mint egy pók, miközben útját rombolás kíséri? Biztos, hogy összefogunk veszni nem egyszer! De amikor lenyugszik és elfáradva hozzám bújik, arcát arcomhoz nyomja, és hangos dorombolás közepette elalszik az ölembe, akkor minden bűne megbocsájtást nyer…

Valahogy így voltam egykoron én is a partnereimmel, és ekként cselekednék a jövőben is. Nem értem azokat a nőket, akik már a bemutatkozó írásukban feltételeket szabnak, elvárásaikat sorolják.

Sok kapcsolatban voltam, és megdöbbentő változásokat tapasztaltam az együttélés kapcsán.. Olyan dolgokat néztem el a partneremtől, amikre nem is gondoltam volna azelőtt, és a kedvesem is társam lett olyan helyzetekben, amire viszont sem én, sem ő nem számított…

Mert az igaz szeretetnek, a meghitt, erős kapcsolatnak irtó nagy ereje van! Valóban csodákra képes, és olyan rejtett személyiségjeleket hoz ki az egyénből a másik hatására, amit maga sem képzelt volna el, sohasem…

Tehát szánalmasnak tartom azt, hogy ha egyesek már ismeretlenül is kikötésekkel jönnek, hogy milyenek legyünk, avagy ne legyünk… Mert ha azt írom üzenetben: ” Hallod? Én pont megfelelek az elvárásaidnak, találkozunk akkor??? ” És erre akkor ő: ” persze, hiszek neked, találkozzunk, valószínüleg akkor te vagy számomra az, akire mindig is vágytam! ”

Kamu az egész… Először is a külső az, ami mérvadó! Írhatok én bármi jót és szépet is, ha baromira nem tetszem neked… Én is ilyen vagyok, bevallom! Szükséges a külcsín, a kisugárzás, a szemek, a tekintet, az összhatás, az a plusz, ami egyből megfog benned, a fotóid alapján. Ugye nem csak én vagyok ezzel így? Félreértés ne essék: az én szemembe legyen csodálatos az a személy, az a nő! Volt már úgy, hogy számomra istennő volt a partnerem, miközben az ismerőseim közül nem egynek egyáltalán nem jött be a csaj, aminek barátilag hangot is adtak.

Az álszentség, un-intelligencia, képmutatás és a kritériumok már teljesen az idegeimre mentek!

Azt már megszoktam, hogy válaszra sem méltatnak. Azok, akik magukat fényezve értelmes, tapasztalt, tanult emberként tüntetik fel.

Aztán volt olyan nő is, akivel sikerült szóba elegyednem. Pár mondat után megkérdeztem tőle: hogy hívhatlak kedves XY felhasználó-nevű? Válasza: ő bizonyos mértékben a hagyományos értékrend képviselője… Azaz elvárja, hogy először a férfi mutatkozzon be, még mielőtt ő állna elő hasonló igénnyel… Hozzá teszem: az oldalamon, a bemutatkozó szövegemet úgy kezdem: Szia, Vajda András vagyok… Na mindegy, nyeltem egyet, és megtettem, egyúttal jó pár sorban leírtam, hogy ki , – mi vagyok. Erre ő már nem reagált, eltűnt örökre… Kibaszottul felhúztam magamat ezen, oly annyira, hogy másnap ezen pörgött az agyam egész nap. Aztán írtam neki, jól leosztottam a bunkósága miatt.

Egy másik nővel, egy kecskemétivel beszélgettem… Kérdezi: a távolság akadály? Volt egy kis dolgom, kb 5-10 percnyi, és amire a kezembe vettem a telefont, hogy írjam vissza, hogy nem gond, nem akadály, már el is tűnt, letiltott…

Aztán még sorolhatnék jó pár megalázó esetet, vagy legalábbis olyanokat, amelyek nagyon felzaklattak.

Véleményem szerint a mai középkorosztály társkeresői közül sokan hordoznak múltbéli sérelmeket, sebeket. Védekezési reflexként, kényszerűségből pedig mindenféle kifogással élnek…

Sokan vannak, akik egy rossz partner mellett megalázottak voltak, rabok, szolgák. A szeretetlenség, a közöny, a csalfa társ mellett kiégtek, s lettek, – váltak olyanná, mint egy koron a férjük, barátjuk voltak velük.

Az ilyen nők határozottak, kemények, kíméletlenek! Pláne ilyenek, ha azokra gondolok, akik a válás után tisztességes summát sikerült lehúzniuk a férjüktől. Esetleg özvegyek lettek, és az elhunyt után kisebb vagyont örököltek… Hogy jön ez ide? A bemutatkozó szövegek nagy részében az anyagi függetlenséget, biztos anyagi hátteret is említik, mint kritériumot már az “első találkozás” során. A vezetői pozíciót elfoglaló hölgyek, vállalkozás, – tulajdonos, -üzletvezető beosztásban lévők pedig, mint beosztottjukkal beszélnek veled, vagy hallgatnak némán…

Ezek a szingli nők, kamu társkeresők… Egy hosszú szív- sorvasztó, lélek- facsaró kapcsolatból elmenekülő bagázs! Végre szabadnak és függetlennek érzik magukat! Eszük ágában nincs kompromisszumot kötni, csakis a saját feltételeik szerint vadászgatnak az oldalakon…

Ennyi lélek-beteget még nem hordott a hátán a Föld, mint manapság! Én is bele betegedtem már a sikertelen próbálkozásokba, az állandó visszautasításokba, megfelelni az elvárásoknak…

Azt hiszem, túlzásba vittem ezt az erőltetett társkeresést. A nap 24 órájában lájkolgattam, írtam rendületlenül abban a reményben, hogy a nagy számok törvénye alapján valakivel végre megismerkedhetem.

Az öröm, a boldogság, a vidámság helyett rengeteg bosszúság, szomorúság és stresszt lett a jutalmam. Voltam dühös és kattogott az agyam olyan nők miatt, akiket nem is ismertem, csak egy fotó erejéig… De mégis tettem ezt olyan át, – beleéléssel, annyi érzelmet vittem bele, hogy már rögeszmémmé vált…

Ideges és feszült voltam, csalódott és magamba zárkózott, a vérnyomásom a plafonon heteken keresztül, mind addig, amíg be nem következett a baj…

<<A TIA…>>

( Kattints rá! )

Köszönöm, hogy elolvastál!