"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

A fürjek szabadon-tartásának kálváriája.

A fürjek szabadon-tartásának kálváriája…

Előszó helyett…

Több mint 2 hónapja írtam, és publikáltam utoljára írást

Okairól kevés lenne egy bekezdés, pár soros „magyarázkodás”, egy ugyancsak külön blog-jegyzet fog árulkodni a miértekről.

Most csak annyit röviden, egyszerűen: sajnálom…

És most jöjjön eme bejegyzés témája!

Talán senki nem vette észre, hogy a fürjek érkezésekkor, és azok utáni napokban készített videóimat leszedtem, töröltem az oldalamról

Annyira vártam a napot, olyan izgalommal és örömmel, mint egy kisgyermek, kitörő lelkesedéssel és várakozással teli.

A sors úgy hozta, hogy a tervezettnél előbb hoztam haza őket, és közben elkezdtem dolgozni is.

Emiatt gyorsba, kapkodva vágtam bele a fogadásukba.

Bár a hely már adott volt, és gondolatban már összeraktam a területet, ahol ketrec nélkül, szabadon élhetnek, egy elkerített részen.

Körberaktam téglával a kerítés alját, magát a kerítést-és a tetőt ponyvával fedtem le, a ponyvára még raschel-hálót is tettem belülről.

Először ketten szöktek meg valahogy-valahol… Akkor a réseket deszkákkal, egyéb építőanyagokkal, zsákokkal foltoztam, toldoztam. De ez sem bizonyult hatásosnak…

Közben lyukakat fedeztem fel a földön, mert a terület alja földes felületű. Másnap már fürj-holtesteket találtam, rajtuk támadás nyomait, de a fejük megmaradt, tehát nem nyest lehetett…

Akkor a földbe szúrtam egy vakond-rágcsáló elleni, napelemes riasztót, a lyukakat tégladarabokkal tömítettem el. A fürjeket ezzel egy időben egy rácsos szekrénybe zártam éjszakára, csirkehálóval védve a rácsos ajtaját.

Eltelt 2-3 nap, és nem láttam újabb nyomokat a földben, azt gondoltam, hatott a riasztó, mint máskor is, ahol eddig használtam.

Mivel addigra már nagyon megsajnáltam őket, hát újra szabadon engedtem őket éjszakára…

Reggelre sokkoló látványban volt részem!

Azon az éjjelen vagy 15 aprósággal lettem szegényebb. Felét kinyírta az a szörnyeteg, másik fele meg el-megszökött…fogalmam sincs, hogyan-és hol bírtak elhagyni…

Temetéssel indítottam a napom, és olyan gyomorgörcsöt kaptam az idegtől, a tehetetlenség érzésétől, mint már nagyon rég.

Egyúttal mélységesen csalódott voltam magamban, és szégyelltem magam önvádak közepette, hogy ennyire alkalmatlan vagyok a tartásukra, a nevelésükre, őrzésükre, stb.

Mert az a hülye jó, érzékeny szívem!

Pedig mondták, hogy nem szabad „érzelmeket” bele vinni az állattartásba… Mert ahogy a tyúkok esetében is, a fürjeknek is csakis a legjobbat szerettem volna nyújtani tartási szempontból! Azaz a lehetőségekhez képest a legnagyobb szabadságot, a optimális miliőt, azt a komfortzónát, amelyben jól érzik magukat.

Az egykori helyük: a reptető

Az egy dolog, hogy jó pár ezret buktam, ami viszont jobban lesújtott, hogy halott, elpusztult kicsinyeket „kellett” látnom, aztán el is földelnem. Hát ez nagyon bemart lelkileg, és innentől kezdve csupa stresszek voltak a napjaim heteken keresztül.

Rettegve egy elképzelt látványtól közeledtem minden egyes reggel a reptető felé, és ugyanígy paráztam attól, hogy mi vár amikor haza érek a munkából.

Persze, hogy szöktek, tűntek el továbbra is, és én meg mint aki szélmalomharcot folytat, nap, mint nap meló után toldozgattam-foltozgattam a vélt lyukakat, réseket, ahol elszökhettek.

Természetesen a véres éjszaka után már folyamat az eszkábált ketrecben tartottam őket éjszakánként. De az ellenséget olykor még ez sem zavarta, és nyírta továbbra is a védvonal ellenére, dróthálón keresztül is…

Annyira kiborultam a szerencsétlenkedésem hatására, és persze attól is, hogy én minden jót meg akarok adni ezeknek a kismadaraknak, ők meg hálátlanul el akarnak hagyni folyamat, lesik, figyelik, várják az alkalmat, hogy elszökjenek, hogy a nagy „szerelem” irányukba kezdett alább hagyni…

Többek között ott hibáztam hatalmasat, hogy párhuzamot vontam tyúkok és fürjek viselkedéséről! Pontosabban azt gondoltam, mielőtt nem volt dolgom ezen apró-és vérükből eredő, vadon életre programozott madarakról, hogy ugyanolyan cukisággal lehet velük kontaktust kialakítani, mint a pipikkel…

A tyúkok kommunikálnak veled, oda mennek hozzád, vérmérséklettől függően némelyikük közel enged magához, engedi, hogy megsimogasd, ölbe vegyed őt. Persze tudom jól, hogy ez az engedelmesség főleg annak szól, hogy tudják, kitől kapnak-kaphatnak csillapíthatatlan éhségérzetükre megoldást… Emiatt sem jut eszükbe például az, hogy el-megszökjenek, örökre…

A fürjek totálisan más személyiségű egyedek!

Vérükben van a szabadság igénye, öntörvényűek, állandóan keresik-kutatják a szabadulásuk útját, módját, idejét, a lehetőséget a szökésre. Ha a tyúkokra azt szokás mondani nagy általánosságban, hogy buta, ostoba állatok, akkor a fürjekre pedig azt, hogy agyatlanságuk mértéke magukra nézve, önveszélyes módon határtalan, emberi ésszel felfoghatatlanul kretén, idióta „gondolkodás” mód!

Ha éppen nem valamely természetes ellenségük tesz kárt bennük, akkor egymást szadizzák véresre! Ha ez sem elég, akkor magukban tesznek kárt azzal, hogy menekülési vágyuk kielégítésére nem riadnak vissza az erőszakos, többszöri próbálkozástól sem, miszerint az apró szemű csirkehálón keresztül bújnának ki mindenáron úgy, hogy már a nyakuk is kopasz, és több sebtől véreznek a próbálkozásoktól.

Persze ettől még cuki kis teremtmények, lehet őket szeretni, szeretgetni, kézbe-tenyérbe venni, és simogatni. Én is sok szeretettel voltam irányukba, de a hálátlanságuk teljesen kicsinált engem idegileg!

Mert volt rá példa, hogy éppen azon munkálkodtam nem tudom hányadik alkalommal, hogy megszüntessek, elhárítsak egy támadási felületet, megerősítsek egy behatolási pontot mondjuk egy patkánnyal szemben, és amíg hátat fordítva dolgoztam, páran már ki is szöktek az általam nem figyelt területről…

Úgyhogy szemét kis gonosz törpék tudnak lenni, ha a szabadon-tartás mellett dönt az ember, nem pedig ketreces-tartás mellett…

De betelt végül a pohár!

Az egyik nap már nem bírtam cérnával tovább, és a ketrecüket felpakoltam egy örökölt kutyaól tetejére, lámpát tettem a területre, és éjszakánként fényáradatban úszott a reptető, mert állítólag az elriasztja a ragadozót… De szerintem az már felesleges is volt, mert a magasba helyezés, már eleve megoldotta az addigi folyamatos problémát, onnantól nem veszítettem el egyetlen egy példányt sem!

De addigra már csak kb. 26 maradt az 56-ból…azok is vegyesen, tojók és kakasok…mostanra kiderült már persze, hogy 13 nőstényre alapozhatok tojás-hozam szempontjából…

Szóval a kezdeti nagy szerelmet, lelkesedést felváltotta az állandó idegeskedés, stressz, a kudarcot vallottam-érzése, és a kellettek nekem fürjek szabadon tartva állandóan visszatérő kérdése-önmagamhoz…

A végső megoldást a helyzetre az jelentette, hogy beszereztem 2 önetetős és -itatós fürjketrecet, gondolván már a téli időszakra is, amikor is fűtött, zárt helyiségbe szállásolom el őket.

Már csak azért is volt időszerű és elodázhatatlan a költözésük, mert közben megérkeztek a Baranyai pipik, akiket az egykori fürj-reptetőnek helyet adó területre szállásoltam el.

A fürjek így jelenleg a garázsban élnek számukra-és számomra is biztonságos körülmények között, a kocsi meg kint az udvaron… 😀

És hogy ne hazudtoljam meg önmagam, mert állatszeretetem olykor feszegeti a realitások határait, megsajnálván őket, hogy szabadságból börtönbe kerültek, ezért minden nap kicipelem őket ketrecestől a szabadba, este pedig vissza a garázsba…

Így napfürdőzhetnek, a szellő járhatja át tollaikat, közösségben lehetnek a tyúkokkal is, bár csak rácson keresztül! 🙂

Fürjek immár a ketrecben
Tuti nem vagyok normális sok ember szemében, néha a sajátomban sem…

Ha jobban bele gondolok, tulajdonképpen hobbi-állattartó vagyok, mert eddig keresni nem igazán kerestem rajtuk, pedig elvileg haszonállattartásnak hívják ezt a tevékenységet!

Csapkodhatom a mellem az év végén, amikor számot vetek az eredményekről, pipistől-fürjestől, és örülhetek, mint majom a farkának, ha nullára jön ki a számvetés…

Na de ilyen ez a „szakma”, mint oly sok minden az életben, semmire nem mehetünk biztosra, ott lebeg állandóan felettünk Damoklész kardja, az pedig le is súlyt általában a szerencsétlenkedő emberre…

Azzal szoktam magam áltatni, hitegetni gyengébb pillanataimban, és azzal vigasztalom magamat, hogy tulajdonképpen ez egy tanuló-ismerkedő év volt ez számomra, állattartásból…aztán majd télen eldöntöm, hogyan legyen tovább!

De addig még egy idei, utolsó projekt: a negyedik tyúk-faj beszerzése, a Krédlié…

Velük együtt az állomány így fog kinézni:

  • vörös tojók
  • baranyai tájfajta
  • japán törpék
  • krédlik

Ezzel az állomány bővítéssel együtt ritkítani, szelektálni is kell a csapatot, hiszen a tavasszal elsőként fogadott tojó-hibridek életkora télen el fogja érni a 2. életévet, ami annyit jelent, hogy visszaesik náluk a tojáshozam, adott esetben le is állhat némelyiküknél…Annyira viszont nem vagyok eszement, hogy csupán a létezésükért tartsam, etessem őket, nagyjából 30 darabot…

És hogy mi lesz a fürjekkel, lesznek e újak jövőre???

Nem tudok erre most még válaszolni…

Ha lesznek is, újra gondolt tartási körülmények között tudom csak elképzelni a „közös jövőt”.

Tanulván hibáimból, töketlenségeimből egy, a mindegyikőnk számára biztonságosabb, megnyugtatóbb lakókörnyezet létrehozásával tudom csak elképzelni a tartásukat.

Jobb kedvemben már tervezgetem az új reptető helyét, annak építését, kialakítását, de eme tervek igencsak pihent idegállapotomban jönnek elő…Mert azért hiányoznának, ha már nem lennének, hiszen azért szeretem őket, és gondoskodom az alig tucatnyi megmaradtakról.

Bevallom, inkább a baromfik irányába szeretném figyelmemet szentelni, a fürj-tartás a jövőben még eldöntetlen gondolat…

Van e epilógus a történet végén?

Bárki adja is fejét fürjek tartására, mindenki tanuljon az én hibáimból, hozzájuk való állásomból!

Vannak nagyon jó szakemberek, tenyésztők, tartók, mint pl. Fehér Emese, akinek nagyon sokat köszönhetek, végtelen segítőkészségért, türelméért, aki nem csak remek szakember a témában, hanem remek ember is, örülök, hogy megismerhettem!

A neve alatt találhatjátok tevékenységeinek „nyomait”, ő aztán sokat tudó, tapasztalt tartó-tenyésztő a szárnyasok világában! 🙂

Kb ennyi, amit akartam, azt nagyjából le is írtam a témával kapcsolatosan.

Köszönöm a figyelmedet, várlak vissza a következő írásom alkalmával is! 😉

Ciao! 😉

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 hozzászólás “A fürjek szabadon-tartásának kálváriája.”