"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

Magányos szenteste, de szívmelengető érzésekkel!


Szerettem volna karácsonykor valakinek az ajándékává válni…

Az elképzelt karácsonyfám előtt a szívem érzi, hogy ott áll mellettem az, akit a szememmel nem látok, az eszemmel fel nem foghatok…Karácsony előtt az ember mindig hisz egy picit a csodában…mert nem lehet csoda, remény nélkül élni!Ez a csoda az őszinte, szerető tekintetből, érzésből, ölelésből, kedves szavakból érkezik…Megint csak azt mondom: bízom a jövőben, a csodában, vagy sorsszerűségben, és nem állok le! Tenni is fogok annak érdekében, hogy jövő karácsonykor kéz, a kézben álljak a kedvesemmel az immár valós karácsonyfa előtt!

Egy éve is ezt, így gondoltam, nem jött össze, biztos az én hibám is, végtére annak is örülök, hogy túléltem ezt az időszakot.

Lassan vége az évnek, és ahogy sok mindenki, én is számot vetek sikereimről, kudarcaimról hamarosan…De most örvendezni jöttem, jó pár ember tiszteletére, akiknek sokat köszönhetek, hogy fényesebbé teszik az egyedül töltött 2 napot, a ünnepek alatt. És ezen kedves emberek zömét itt ismerhettem meg, a facebook oldalamon keresztül! Sőt, vannak olyanok is közöttük, akiket személyesen nem is ismerek!

Pedig egyet, egy valakit annyira szívesen megismernék, sőt, meg is ismerkednék vele… 🙂 Messzi még a tavasz, de ha az Ő profilfotója, kommentje megjelenik az oldalamon, a jéggé fagyott jégcsapszívem azonnal olvadni kezd a szemei napsugaras tekintetétől…

Ne kérdezd, hogy akkor miért nem lépek? Mert nem lehet, nem szabad… a szó szoros értelmében… És én ezt tiszteletbe tartom, meg amúgy is, ha más lenne a szituáció körülötte, akkor is várnék egy jelre…Tőle…

Szóval ez a drága hölgy a puszta megjelenésével is megdobogtatta a szívemet szenteste napján!Nem csak őt köszönhetem az oldalamnak, hanem a cicás-állatszerető-befogadó dolgaim kapcsán más kedves személyeket is. Közölük kettőtől a szeretetük, hálájuk jeléül ajándékot is kaptam karácsonyra…amikre én nagyon büszke vagyok!


Ezt a csomagot egy nagyon kedves lánytól, és a párjától kaptam köszönetük jeléül…Örültem én is, és a cicák is!

A cica-szitteri szolgáltatásom elégedettségére pedig az egyik “törzs-cicás-vendégemtől” az alábbi, falra akasztható képet kaptam ajándékba… A meglepetéstől szó szerint tátva maradt a szám! A kedves család vezetéknevét kitakartam…


Képaláírás gyanánt valami okosat kéne írnom…Csupán annyit tudok: meghatódtam…


És még mindig nem telt be az öröm pohara, mert a sors egy újabb pozitív meglepetéssel készült, karácsony előtt két nappal!

Annyira fájt anno, hogy be sem számoltam róla akkoriban… Történt ugyanis,hogy október elején szokásához híven elcsatangolt megint Cirmi cicám… Nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget az esetnek, máskor is szabaddá tette magát napokra, egy-két hétre…maximum! Ahogy telt, múlt az idő, aggodalmam egyre növekedett, és végül meg kellett barátkoznom azzal a gondolattal, hogy Cirmi nincs többé, elhagyott engem… De ahogy máskor is, más cicámmal is kapcsolatosan, én akként törődtem bele, hogy él ő, csak valahol máshol, más szolgánál. Valószínűleg be is igazolódott reményem, mert épen, tisztán, nagy-egészséges pocakkal tért vissza hozzám, az otthonába 2 és fél hónap után!

Kisebbik fiam engedte be a konyha ablakán, sem ő, sem nagyobbik fiam, sem én, de a többi cica-pajtása sem ismerte meg először! Cirmi meg csak mondogatta a magáét, éktelen nyávogással közölte, hogy igen, márpedig én vagyok az, Cirmi! Basszus, tényleg nem ismertem meg, mert hízott, vagy a téli bundája miatt látszott daginak, nem tudom, de a jellegzetes nyivákolása, és a semelyik cicára nem hasonlítható, a járás közbeni segg-dobálásáról egyértelművé vált, hogy ő az elveszett cica-lány!


Cirmi szerelmem!

Sokat szidom a sorsot, az embereket, és sokszor magamat is… Mert nincs béke, még nem találtam meg a békét önnönmagamban! Pedig ideje volna…már! Még egy pici külső segítség jól jönne! 😉 Mondd, hogy telhetetlen vagyok ezek után, de az a napsugaras-szemű hölgy szerintem visszahozná magam, -és mások számára is a régi Vajeszt…

És még valami befejezésként: ugyancsak tegnap kaptam egy messenger beszélgetés közepette váratlanul az alábbi vallomást egy lánytól, akivel évekkel ezelőtt teljesen normálisan, kulturáltan, intelligens módon váltak szét az útjaink…


Amikor veled voltam még hittem a normális életben …

Hát, ettől a mondattól is elájultam!

Így is ellehet válni egymástól, ekként is lehet elszakítani a köteléket egymástól, hogy a szívünkben a másik felé nem a harag, düh, értetlenség és mélységes csalódottság legyen az úr… De ehhez fel kell nőni, korban, szívben, lélekben, értelemben.

Boldog karácsonyt még egyszer! Ha van párod, szeresd, vigyázd, ha megérdemli, ha rászolgált! Ha nincsen, akkor mielőbb tárd ki a szíved, mert bárki bármit mond: egyedül kurva szar lenni, nem csak a karácsonyi napokon…


És ne feledd: győzni fogunk!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 hozzászólás “Magányos szenteste, de szívmelengető érzésekkel!”