"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

Ezzel a történettel adós voltam….

Akkoriban annyira feldúlt, és égette a lelkemet, hogy senkinek nem beszéltem róla, mert annyira szánalmasnak éreztem magamat.

Ez egy hosszabb írás lesz, csak akkor kezdj bele, ha van elég időd rá!

Ha most vissza gondolok rá, közel másfél év távlatából, ez az esemény volt az utolsó csepp a pohárban.

2020-at írunk. Ebben az évben a sok társkereső oldalakon való, sehová sem vezető levelezgetések után a tettek mezejére léptem. Elhatároztam, hogy aktívan teszek is azért, hogy kilépjek az egyedüllétből, hogy személyes találkozók kapcsán esélyt adjak a boldogabb jelenért, jövőért valaki mellett, valakivel kart öltve.

Viszonylag rövid levelezés után helyet és időpontot egyeztettünk, és elindultam utamra, 50 km-es körzetig lőttem be a maximum távolságot.

Izgatottan várakoztam a találka helyszínén, de ahogy az máskor is szokott lenni, a vélt külcsín, amire számítottam, köszönő viszonyban sem állt azzal, ami fényképek alapján valós lett volna. Maradt a kínos, de őszinte vallomás, az elbúcsúzás, a haza utazás, az ismételt csalódottság érzésével.

Ilyenkor két gondolat viaskodik az emberben. Hagyni az egészet a francba, a másik: nem fel adni, legközelebb szerencsém lesz!

Aztán újabb levelezgetés, fotók küldése, – fogadása, de már elszállt a merészség, a hit, az ambíció. Megint egy 100 km-es út oda-vissza, újra kellemetlen percek, egy újabb érzés, hogy minden hiába való. Nem, nem akartam már kitenni magamat ennek…

Közben azért továbbra is vadásztam az oldalakat, meg is lett az “eredménye”, újabb egyezés egy fiatalabb, kellemes külsejű lány személyében.

Mivel hosszú évek óta vagyok a társkereső oldalak rabja, és számtalan esetben vertek át, próbáltak becsapni, sokszor sikerrel is, roppant mód bizalmatlan lettem. Ez esetben sem viszonyultam másképpen ehhez a lányhoz.

Roma volt a csaj, de ezen annyira nem lepődtem meg, nem ő volt az első, aki rám írt, kezdeményezte a kapcsolatfelvételt… Nem sokat irkáltunk, mert elkérve a telefonszámom, inkább beszélgettünk. Sok mindent elmondott magáról, van két kisgyermeke, az anyjával élnek együtt, lótenyésztéssel és értékesítéssel foglalkozik, főleg külföldről vannak vevői. Aztán elmondta, épp utalásra vár, nem jön a pénz, pedig a kis lányának most van a szülinapja, kellene neki ajándék, torta, stb.

Na, mondom magamban, itt valami kurvára nem stimmel… Amúgy az írásai rendezettek voltak, helyesírás oké, fogalmazás oké. Beszélgetés közben sem ért csalódás, mert egy határozott, normális szó használatú, bár nem olyan kedves hangú, inkább céltudatos beszélgető partnerre tett benyomást.

Kérdezte, mikor megyek el hozzá, mert nem híve a sok beszédnek, inkább a személyes találkozónak. Jah, amit még nem írtam, hogy szarvasi illetőségű volt a csaj. Leírta a pontos lakcímet, mert a találka helyszínéül az otthonát adta meg. Hát, ezen ugyancsak csodálkoztam, erre még nem volt példa randijaim során. Mondta, hogy először hozzájuk menjek el, aztán utána elmegyünk étterembe…

Hűha, gondoltam milyen céltudatos egy csaj, mindent előre eltervez és még étterembe is visz…?

Közben megnéztem a google térképen hol lakik, és ekkor maradt nyitva a szám! Egy bazi nagy kérót képzelj el, de akkorát, amekkorát csak tudsz!

Finoman szólva fenntartásaim voltak roma származása miatt, és azon gyanús körülmények miatt, hogy bár elvileg jó anyagiakkal rendelkezik, de még sincs pénze… DE, a kíváncsiság hajtott, nem hagyott nyugodni, és különben is, ismeretségi körömben is vannak olyanok, akiknek a párja roma…

Úgy döntöttem végül, bele megyek a randiba. Szokásomhoz híven kicsinosítottam magam, zuhany, parfüm, normális öltözék, az autó is csillogott, egy csokor virág is megvéve, ahogyan azt kell! De a kisördög bennem volt, a magammal vitt pénzt több részre osztottam és tettem. Induláskor és útközben is többször tartottuk telefonon a kapcsolatot, hogy éppen merre járok. Közben folyamat arra gondoltam, mi lesz ebből, mit akar tőlem ez a nálam jóval fiatalabb gádzsi… Eléggé vegyes érzésekkel indultam az utamra.

Megérkeztem. Valóban egy gigantikus méretű ház elé parkoltam le. Felhívtam, hogy itt vagyok. Kijött, egy a fotóknál szerényebb külsővel rendelkező, hosszú, fekete, copfba kötött hajú cigány csajszi.

Na bazd meg, ez már megint bukta, felesleges út volt már megint…. ez volt az első gondolatom. Na meg az, hogy ezzel sem mutatkoznék szívesen nyilvános helyen, de még Szarvason sem, ahol a kutya sem ismer. Ilyenkor az jár a szerencsétlen randin lévő férfi, fiú eszében, hogy miként lehetne minél előbb lelécelni…. De kezet fogtunk, puszi, puszi és invitált be a házba.

Belépve még nagyobb volt a meglepetésem Belülről még nagyobbnak hatott a ház, hatalmas terekkel, hosszú, íves, széles lépcsővel az emeletre, amit ez idáig csak filmeken láttam. Tipikusan romás berendezési tárgyakkal, stílussal, szobrokkal, stb. Az én egyszerű lakásom után szinte elvesztem a hatalmas mértekben.

Az anyja, és a kisfia tartózkodott még otthon. Leültettek, szívélyesen fogadtak, én viszont kurvára feszélyezett voltam, indultam volna már vissza… Kávéval kínáltak, és közben kérdi a csaj, hogy kérek e ebédet, mert éppen főznek, vagy menjünk el étterembe.

Mivel eszem ágában nem volt együtt mászkálni ezzel a csajjal, inkább az ebédjük mellett döntöttem, ami valamilyen egy tál étel volt. Hogy mi volt az, a nagy sokk hatás miatt már nem emlékszem. Közben megjegyezte a csaj, hogy élőben jobban nézek ki, mint a képeken. Én nem tudtam viszonozni a bókot… A bóknak majd a történetem végén lesz hátul ütője.

Közben megint felhozta a témát, amit már írásban, és beszélgetések kapcsán is többször előhozott, miszerint nem tudja fedezni a kislánya születésnapi ajándékait. Elkérte a mobilomat, hogy azon nézze meg, ( mert neki, nekik nincs internetjük éppen… ), hogy meddig van nyitva a cukrászda, és mi a telefonszámuk. Közben továbbra is a konyhába voltunk, a kis pulya össze vissza szaladgált, beszólogatott nekem, a csaj anyja meg a tévét nézte, és kritizálta a műsort.

A csaj addig felhívta a cukrászdát, és következő szavaknak lettem fültanúja: xy vagyok, én rendeltem tortát mára, de átlehetne e tenni holnapra, mert nem kapta meg a várt pénzét. A válasz negatív volt, ma kell átvenni és kifizetni.

És ekkor jött a nagy kérdés a csajtól: mennyi pénz van nálad???

Mert 5 ezerbe kerül a torta, nekik meg semmi pénzük nincs otthon. És hozzá tette, nem sokára jön hozzájuk az egyik rokonuk, aki a lovas tanyán van, és ő majd vissza adja nekem a lóvét. De ha gondolom, a cukrászda után ki is mehetünk a tanyára megnézni a lovakat, utána meg elmehetünk az arborétumba a kisgyerekkel együtt.

Hát beigazolódott a rossz érzésem, a gyanúm, ezek kurvára leakarnak húzni, erre ment ki a játék!

Még jó, hogy külön tettem a pénzem, kisebbik részét a nadrág zsebembe, nagyobbik része a kocsiban, a brifkóban, az ülés mögötti zsebben. Mondom, kb 5-6 ezer forint lehet nálam, de az kell tankolásra haza felé, amúgy is indulnék lassan, mert délután megyek dolgozni. Persze ez kamu volt részemről.

Mondom, egy ezrest tudok adni. Azt mondja a csaj, oké, menjünk a cukrászdába. Elmentünk, jött a gyerek is. Én előbb beszálltam a kocsiba, a brifkót gyorsan a zárható kesztyűtartóba tettem, még mielőtt észre venné, hogy van még pénz nálam. Oda értünk a cukrászda elé, belenyúlok a zsebembe, előveszem a pénzt, abból kiveszek egy ezrest, nyújtom feléje, erre ő: hát ez kevés, 5 ezer a torta. Válaszom: ennyit tudok adni, a többi kell benzinre, de ezt már mondtam. Viszont válasz: de hát van több lóvé is a zsebedben ,láttam. Egyébként is, hogy akartál elvinni étterembe ha nincs nálad elég pénz?

Mondom: na jó, hagyjuk, menjünk vissza a házhoz… Útközben mondja, legalább cigit vegyek akkor, mert elfogyott neki, és mutatja hol forduljak le… De én mentem tovább a ház irányába, leparkoltam, kiszálltak, és kérdi, hogy akkor elmegyek venni neki cigit? Mondom neki, nem megyek, de itt van az ezres, amit ígértem, és átadtam. Erre ő: de hát ezer forintból milyen cigit vegyen??? Mondom, nem érdekel! Közben az autót már le sem állítottam.

Az ablakon kihajolva ennyit mondtam: sajnálom, de ez nekem kurvára nem jött be, indulok! Erre ő: rohadj meg te vén fasz!

Így lettem találkozásunk elejéből, fiatalos, jó vágású emberből a végén vén fasz, kb egy óra leforgása alatt…

Aztán olyan gyorsan húztam el onnan, ahogy csak lehetett, csak úgy porzott utánam az út pora. Útközben még hívogatott, de nem vettem fel, végül egy sms-t küldött, amelyben ez állt:

gyere vissza, fizesd ki a kávét meg amit ettél.

Ez volt 2020 októberében…

Talán ezt is, mint olyan sok történetemet, mesélhettem volna vidámabban is, az idő múlásával felszabadultan, de nem megy, nem ment. Még most is, miközben írtam és vissza olvastam, felzaklatott…

Nem szerettem meg ezt a csajt, nem voltam szerelmes belé, a kíváncsiság hajtott elébe. Mégis oly lélekromboló volt, az emberekbe vetett hit kudarca lett, a nyers, előre kitervelt átverés, becsapás áldozatává váltam újra… Amikor elindultam, nem tudtam kihez, hova jutok, de mentem tiszta szándékkal, megadtam a módját a bemutatkozásomnak, megjelenésemnek.

Ehhez képest hazugság, rossz indulat, gonoszság fogadott. Természetesen az ajándékba vitt virágot át sem adtam, az egy út menti árokban landolt, talán örömet szerezve valakinek.

Továbbra sem találom a békét önmagamban, és másokban sem. Amit egy lány 2017-ben kiszakított belőlem, az nem gyógyul, mert folyamat tépdesik más, rossz akaratú nők is.

Ember, és nőgyűlölő lettem sajnos! Sokszor azon veszem észre magam, hogy szitkozódom, alpári kifejezésekkel illetek mindenkit. Új kapcsolatot már nem igazán tudok kezdeményezni. Nem hiszek a fotóknak, nem hiszek a szavaknak, nem hiszek már semmiben és senkiben.

Azóta bár leveleztem hölgyekkel, de a találkozásokról lemondtam, és idővel a beszélgetésekről is, mert nem akartam kitenni magamat újabb csalódásoknak. Magamba zárkóztam, újabb falakat építve magam körül.

Tudom mi vár rám, beletörődtem, behódoltam az örökké tartó fagyos magányba.

Köszönöm a figyelmedet!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

2 hozzászólás “Ezzel a történettel adós voltam….”