"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

Egy tisztességes lány.

Előző írásaim folytatásaként teljesen más témájú, hangulatú írással készültem, de az élet, a sors megint átíratta velem a forgatókönyvet.

Ez a jegyzet egy lányról szól, tisztességről, becsületről, a beteljesületlen vágyakról…

Ama betegségem óta hanyagoltam részvételemet a társkereső oldalakon. Olykor felnéztem, de nem kezdeményeztem semmit…

Jöttek szavazatok, lájkok, szívecskék, tudomásul vettem, ennyi volt csupán a reakcióm.

De az egyik lány fotója, felkeltette az érdeklődésemet. Kedves, mosolygós arc, hosszú barna hajjal. Két napig gondolkoztam, és végül írtam neki, hogy lenne e kedve csevegni velem. Ugyanis az adatlapján ezt állt: csevegni szeretne.

Eltelt 2-3 nap, mire válaszolt…

Leírta, miért regisztrált az oldalra, de nem árulom el, mert nem publikus! Hamar kiderült, hogy egy csomó dologban azonos, vagy hasonló az érdeklődési körünk.

A beszélgetésünk a kora esti órákban kezdődött…

Dumcsiztunk erről, arról aztán sok sikert kívánt a társkereséshez… én meg megköszöntem… Mivel nagyon pörgős volt a csetelésünk, folyamatos, egyszerre írtunk, átcsúszott még pár mondata. Ebben halkan, titokban elárulta, ha nem lenne férjezett, akkor…

Gondolhatod mit éreztem, már megint… Becsületes volt, nem titkolta el, tiszta lapokkal játszott!

Hasonlóképpen reagáltam rá, tisztességesen, őszintén.

Ezt válaszoltam: ” az a tény, hogy férjnél vagy, kapcsolatban, számomra tabu! Azért vagyok itt fent 3 éve, mert anno két ember a hátam mögött éppen azt művelte velem, amit én művelnék veled, ha folytatnám a beszélgetést…”

Aztán, mert egy kicsit elkeseredtem, a következőket írtam neki, befejezésként:

… az élet, a sors nagyon hülye játékot folytat velem…
Volt már, hogy adott, s volt, hogy elvett…
Aztán meg cinkos mosollyal olyat tesz, mint a Az okos leány mesében, hogy ” hoztam is valamit, és nem is “…
Behunytam szemeim és azt láttam, hogy közeledik felém, tenyerében egy madárka ücsörög. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal, boldoggá tehetett bárkit, aki csak rá nézett…
Aztán a sors keze meglendült, mire megérinthettem volna, a magasba röpítette…
Tudom mi rejlett a cinkos mosoly mögött, megértettem a jelentését…
Ha most sötétben is vagyok, az azért van, hogy fényesebbnek lássam a napot.
És ez a kis madár most a fényt hozta el, hozta magával…

Természetesen nem hagyott reakció nélkül, kedvesen, de visszafogottan válaszolt.

Beszélgettünk hűségről, bizalomról, emberi értékekről. Mind olyan feledésbe merült alap tulajdonságról, amelyek egykoron “menők” voltak két ember között, házasságban, párkapcsolatban.

Aztán próbáltunk nem egyszer elköszönni egymástól, de szó-szót követett, és egészen éjjel kettőig folyt a beszélgetésünk…

Rengeteget írtunk, poénkodtunk, nevettünk, röhögtünk, olyan feeling volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, olyan érzés, mintha mindig is közel lettünk volna egymáshoz…

Olykor meg is feledkeztünk arról, hogy bűnös útra tévedtünk, óvatos kacérkodással ízlelgettük egymást, homályos célzásokkal, félreérthető, avagy félreérthetetlen bókokkal illettük a másikat. Miközben óvatosan ügyletünk arra, hogy át ne lépjük a BŰN határát, ne csábuljunk el, ne feledjük el, hogy ki honnan jött ebbe a váratlan ismerkedésbe.

Aztán jött a másnap, a boldogság és a bűntudat érzésével…

Nagyon izgatott voltam, zaklatott, a vérnyomásom az egekben. Éppen a házi orvoshoz mentem munka előtt, megmérte, 190 volt… Írt is rá azonnal gyógyszert, miközben értetlenkedett, hogy a kórházban teljesen jó értékeim voltak… Aztán elárultam neki, hogy egy nő-ügy van a szokatlan érték mögött… Megnyugodott! 🙂 Jó neki, mert én nem… 😀

Összeszedtem magam, és búcsú üzenetet írtam… aztán még kettőt, vagy hármat, már magam sem tudom!

Szörnyű volt elköszönni, búcsút inteni, elengedni azt, akivel úgy éreztem rokonlelkek vagyunk.

Azt, aki éreztette velem, ha szingli lenne, ha szabad, véget vetne ennek az átkozott, nyomorúságos, lelket és testet tönkre tevő 3 évnek…

Nem kért, nem várt el semmit, nem ígért, nem hitegetett, mindvégig tisztességesen, őszintén kimondta: nem lehet semmi köztünk! Értékes embernek tart, felajánlva a barátságot, tiszteletbe tartva bármit is döntök.

Én a búcsú mellett döntöttem, mert társra vágyom… És ha ismersz, Te, aki olvasol, vagy nem ismersz, “csupán” rendszeres olvasót tisztelhetek személyedben, már meg sem lepődsz azon, ha azt mondom, írom:

megszerettem ezt a lányt!

Úgy estem szerelembe, hogy csak egy fotót láttam róla… Nem az volt a lényeg, hanem az intellektusa, az érett gondolkodása, a lelke sármossága, a humora, kedvessége.

3 éve folyton-folyvást, rendületlenül kerestem, kutattam utána, közben kikosaraztak, megaláztak, vagy éppen levegőnek néztek, szarba sem vettek nők százai…

Haragszom a sorsra, hogy ezt űzi velem! Múltbéli hibáimért úgy érzem már bűnhődtem, elég volt már, legyen vége már, kifizettem már a számlát…

Persze hogy csalódott vagyok… Persze jöhetsz azzal joggal, hogy kb 8 óra beszélgetés után még kurvára nem jön le valakiről, hogy ki is, mi is valójában. Tudom én is, azok évek, hosszú évek alatt sem derülhetnek ki, adott esetben, lásd az én legutóbbi példámat…

De egy ismerkedés elején vagy érzi az ember azt a pluszt, azt a különös bizsergető érzést a másik írásából, mondataiból, szívéből és lelkéből, vagy nem! Én most éreztem… Nem csili-vili fotók dobogtatták meg a szívem, hanem egy értelmes, okos, tárgyilagos, őszinte, tisztességes NŐ lelke!

Az ember gondolatai néha elkalandozik, még ha kapcsolatban van is… Az újdonság varázsa, egy másfajta inger a megszokottól, egy melengető érzés, ábránd… Én is átéltem, bárkivel is voltam kapcsolatban. De aztán a józan ész hamar helyre rakott, ha amúgy egy normális, szerelemre, vagy szeretetre épülő kapcsolat volt az, és még égett a tűz…

Ahogy már írtam az előző blogokban, én a hagyományos, avagy a régi módi értékrend képviselője vagyok a kapcsolatok terén (is)! Becsület, tisztesség, hűség.

Ezeket az erkölcsi értékeket éreztem ebben a lányban is, a sok-sok rokonszenves tulajdonsága, szokása mellett, úgy, ahogy van, a stílusával, humorával, bájával, előzékenységével, stb, stb, stb! Nem fényezem tovább, mert úgy fog ragyogni, mint az Esthajnalcsillag az égen, ha elolvassa… 😀

Tanulság? Végkövetkeztetés? Gondolkoztam rajta… Először az ötlött be, van még remény, ha valaki , mint Ő, értéket láthatott bennem, akkor akár más is fog majd látni… Annak tudatában, hogy közel 3 éve várok, és csak egyetlen ilyen csodalány, mint ő került az utamba, elszomorodom. Meg aztán mint olyat, hogy ha nincs ló, jó a szamár is elvet nem szoktam követni… Bizonyára az én saram, de magasra teszem a lécet…neki sikerült elérnie, levernie!

Ez a csodálatos tünemény, mint kincses láda egy lakatlan szigeten, elsöpörte ama nívót, és személyével, egyéniségével örökbe a szívembe zártam, mint elérhetetlen, beteljesülhetetlen szerelmet…

Meghoztam a döntést: leléptem a társkeresőkről!

In memoriam…

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük