"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

Miért nem találom meg… 2.rész- Nemesgulács

Végre időt tudtam szakítani a folytatásra…Ez a téma sokkal fontosabb számomra annál, hogy gyorsba összedobjam, és megelégedve hátra dőlve azt mondhassam: ezt is megírtam…

Ha nem tudod miről van szó, kérlek olvasd el az 1. részt , amely magyarázatul szolgálhat!

Ott fejeztem be, hogy Nemesgulácsra költöztem, és új emberekkel, fiúkkal, és persze lányokkal ismerkedtem meg, többek között Edittel…

1976, Nemesgulács…

Az időpont, és a hely számomra egyenlő értékű egy szóval, kifejezéssel:

kötödés!

Az első igazi, és hosszú ideig az utolsónak vélt lakhelyem, amely falusi környezetben, a maga minden bájával, szokásaival, tradícióival, a hamisíthatatlan vidéki élet szeretetét nyújtotta, és eme ragaszkodásom a természetközeli értékekhez a jelenkorban válhatott újra valóra itt, Vajháton.

Sajnos semmilyen képi emlékem nincs erről a korszakról, illetve egyetlen egy utalás, ami bizonyítja, hogy egykor otthonomul szolgált ez a település:

egy Máté Péter lemez hátsó borítóján a saját kézírásommal írt nevem és lakcímem…

Az egyetlen nemesgulácsi képi emlékem

Miért került oda ez a felírat? Csak tippelni tudok, hogy valami gyermek-buli lehetett valahol, valakinél, és hogy el ne keveredjen a lemez a többi között… 😉

Nos, kénytelen vagyok mások tollával ékeskedni, amikor is vizuálisan szeretném bemutatni azt az érát, amelyben gyerekeskedtem 1976-1978 között…Vagyis az internetről kerestem képeket, hogy bemutassam, milyen gyermekkorom volt, és mit adott a vidéki-falusi élet, amely önazonosításomban, utam keresésében fontos szerepet játszott mindig is, de 50 évesen leltem rá újra jelenlegi lakhelyemen.

Anno a közlekedés résztvevői között még gyakran előfordult a tehénszekér, mint jármű-szerelvény…

Tehénszekér-pinterest.com fotó

Itt találkoztam először a májusfa-állítás hagyományával is…

A hagyományról…

Aztán első vándor-cirkuszi élményemet is itt szereztem, mint ahogy mozi, koncert tapasztalásomat is a helyi művelődési házban, az első, élő  foci-mérkőzést is eme helyen éltem át… A nemesgulácsi focipálya

És mit ad Isten???

Egy iskolai szervezésű gyermek előadás szereplőjeként talán egy farkast megszemélyesítő “színészként” léptem színpadra, akkor még kevésbé kitárulkozó, magamutogató szerepkörben, mint manapság….

Hogy is szokták mondani? Öreg korára megy el az ember esze…. 😀

És hogy kisértsen a múlt is egy picit, már akkoriban is, olykor a szomszédos Kisapátiba jártam-jártunk át Nemesgulácsról suliba, mint előzőleg Lábdiból-Tördemicre… 🙂

Ha csak ezekre az emlékképekre gondolok vissza, már önmagukban is elegendőek lennének ahhoz, hogy kijelentsem: egy szépséges gyermekkor, és csodálatos környezet, miliő ereklyéit cipelem kellemes teherként emlékezetemben.

De ennél többet, jóval többet nyújtott számomra ez a két év, egy máig tartó kötödést, köteléket egy gyermekkori baráthoz, Edithez.

Két lány volt a településen, akikhez nagyon vonzódtam… pedig még mindig csak 8-9 éves voltam…Unokatestvérek voltak, Edit és Erzsi… Megjegyzem halkan, a későbbiek során is előfordult nem egyszer, hogy a sors oly annyira kegyes volt hozzám, hogy egyszerre két lány szíve közül választhattam… 😉

Már nem emlékszem miért is, de én Editet választottam…talán azért , mert az ő egyénisége közelebb állt hozzám, s tán azért is, mert tőle érezhettem valamilyen szintű rokonszenvet… Nem véletlenül fogalmazom így, és nem szerelmet írtam, mert a Kedves a mai napig is csak annyit mond, illetve ír: Andris! ( :D) Mi gyerekkori barátok voltunk, pajtások… Én erre: jól van, értem én, már megszoktam, ne folytasd! 🙂 Igen, manapság is “kapcsolatban”vagyunk, a messenger által… 42 év után is…

Na de nem szaladok előre ennyit évet,  lesz még bőven alkalom, hogy megemlítsem Őt…

Jól van, tudom, még csak 8-9 éves voltam, mondhatod, gyermekkori szerelem, mert igen, megszerettem őt, és a mai fejjel , szívvel bizton állíthatom, hogy tuti hogy szerelmes voltam belé, biztos, hogy többet éreztem iránta mint barát!

Rengeteg időt töltöttünk egymással, és a baráti-rokoni körével, jó kis gyermekcsapat voltunk! Közös zenehallgatás az otthonukban, szendviccsel, üdítővel, aztán kint az utcán mókázás, önfeledt, vidám séták a falu utcáin, és persze fel, a Gulácsi hegyre is… És közben csak mosolygott, szép volt, vidám, áhítattal hallgattam hangját…

Ő volt az első szerelmem, kedvességével, bájával, lényévél elragadta a szívem, bár mint utólag kiderült, nem szándékosan, hiszen ő nem táplált több érzést felém, mint egy játszótárs-barát… Azt nem tudom, érezhettem e akkor ezt a viszonzatlan szerelmet…de mindegy is szerintem, mert anyukámon és nővéremen kívül Ő az, aki mindig is mellettem volt lelkemben, szívemben, aki legalább annyira hozzám nőtt, mint családtagjaim…

Mert bárhová is sodort a szél, bármennyi társ is szegődött hozzám, vagy én szegődtem valaki mellé, Edit maradt az örök, akihez rövid- vagy hosszú szünet után mindig visszakanyarodtam…és megtaláltam, ragaszkodtam hozzá, még ha csakis mint plátói szerelmemhez…

Merthogy el kellett válnunk…Közel két év ott tartózkodás után elköltöztünk édesanyámmal Nemesgulácsról… Fogalmam sincs, miként élhettem meg ezt a történést…talán jobb is, mert amilyen hülye érzékeny vagyok, na de nem is folytatom…csak most jobban bele gondoltam, ahogy megpróbáltam felidézni az emlékeket…Őt is otthagytam, és sok jó szeretett embert is, barátokat, barátnőket…

Azt mondják, hogy az ember sorsa meg van írva…vagy az ember sorsa a szívétől függ???

Egy kínai költő, bizonyos Lin Jü-tang ezt írta:

“Az ember sorsa a szívétől függ, mert mindennek lehet parancsolni, csak a szívnek nem.”

És egy másik idézet Laurell Kaye Hamilton-tól:

“A szívnek nem lehet parancsolni. Senki se szándékosan forgatja fel a saját életét, vagy választ párt úgy, hogy direkt megbántsa azokat, akik szeretik. Néha egyszerűen így alakul.”

Ezek annyira jellemzőek rám…a későbbiekben még visszatérek rá, csak figyeld a többi részt…

És ahogy Lábdiból, úgy Gulácsról is szedtem a sátorfámat, és költöztem tovább, 1978 -ban, Keszthelyre…amely városban sikeredett letelepednem úgy kb 24 évre… De ha azt hiszed, ezzel megszűnt odaadásom Edit iránt, akkor nagyon tévedsz…

De ez már a következő rész története lesz, sok-sok keszthelyi lány, szerelem között-közben…

És bár most még távolabb vagyok tőle, immár 50 évesen, de T.E. mindig is volt-van, és lesz is, az elkötelezettségem a sírig kísér…

Epilógus most nincs, azt már fentebb leírtam…

 

Köszönöm, hogy elolvastál!

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.