"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."
"Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon."

2 hónap elmúlt, most lesznek ám igazi változások!

Több Titokra is fény derül hamarosan…vannak, és lesznek bizony változások!

Nem mondom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek…

Mivel hosszú lenne minden változást, változtatást egyszerre leírnom, két részre bontva fogom publikálni. 🙂

Vannak még “tartozásaim” feléd…. 😉

Az előző, „ Miért nem találom meg…” című írásom folytatása még csupán a fejemben van meg, ne haragudj érte, hogy nem annak a folytatásával jöttem eléd…

Olyan időszakról, személyről, témáról szeretnék írni a 2. részben, ami nagyon fontos volt az életemben, és ami a mai napig elkísér a jelenben is, és fontos továbbra is! Ezért összeszedetten, gondolataimat, emlékképeimet vissza- és megidézve szeretném ezeket leírni minél pontosan. Most nem is annyira az időrendszerűségre gondolok, hanem saját érzéseimre, némi túlzással az életutamat végig vezető fontos állomásokkal, személyekkel, akik sokat jelentettek nekem…és senkit nem szeretnék kihagyni a felsorolásból…

Nem akarom összecsapni az írást, bár sohasem úgy ülök le a számítógép elé, hogy akkor hajrá, ezt holnap reggelre meg kell írni, ha törik, ha szakad… Talán egyszer követtem el ezt a hibát, olyan is lett ama bejegyzésem, tanultam belőle! Arról nem is beszélve, hogy nekem ihlet kell, hogy kiszabaduljanak érzéseim az adott témával kapcsolatosan… Amikor elkezdtem a blogot, írtam, ami eszembe jutott, ami épp foglalkoztatott, főleg arról, hogy miért váltottam le azokat, amik addig az életem részesei voltak, és hogy miként tettem meg ezeket.

Elárulok azért egy Titkot… Én már a legelején tudtam, hogy mit akarok ezzel a „blogosdival”, hogy mik a céljaim, mik a terveim a jövőben, de ezeket sajnos nem árulhattam el Neked, lassan viszont lehullnak a leplek, és örülök annak nagyon, hogy Te, hűséges olvasóm mindent meg fogsz tudni nem sokára…Szóval tudtam én az elején, de tapasztalatlan voltam az íráshoz, a témák megválasztásához, kellett jó pár hét, amíg végre rátaláltam a nekem való útra, hogy mikről írjak… Köszönet azoknak, akik jó-szándékú kritikájukkal ebben segítettek nekem, hogy ne legyek kusza és szétszórt az írásaimban, annak tematikájában, a téma választásában…

Én úgy érzem, mára már jóval érettebbek, átgondoltabbak az írásaim…remélem Te is így látod… 🙂

Számomra mindig nagyon fontosak voltak az emberi kapcsolatok, viszonyok, a férfi-és nő elválaszthatatlan, aztán mégis elváló köteléke. Hiszen én azok közé tartozom, akik nagy tapasztalattal bírnak ebben a témában, viszont én nem a futó-kapcsolatok terén tartom magamat vezérszónoknak…hanem a lelki-érzelmi összefüggésben vannak nagy megtapasztalásaim…

Ebben a tekintetben biztos, hogy nem fogok változni!

Az, hogy ezekről írok, és fogok írni, egyáltalán nem biztos, hogy valakinek is a javára válna, vagy okulna belőle. Viszont gondolkodóba ejtheti az olvasót, hogy mennyire vagyunk mások, netán azonosak a múltunkkal, jelenünkkel, és jövőnkkel, álmainkkal, vágyainkkal, amelyek mindegyikőnket végig kíséri az utolsó órákig, percekig, amíg meg nem áll az a fránya szív… Elhal, vele együtt a remény is, amely egész életünkben erőt és hitet adott szomorú napjainkban, éveinkben, és vártuk eljövetelét bizalommal, áhítattal…

A másik adósságom, amely ugyancsak nagyon fontos számomra, az a hangjáték 2. része, a folytatása, a Párbeszéd, Nikivel….

Emlékezhetsz, volt egy váratlan fordulat, egy kitérő, a ” Tenyérbe zárt homokszem… “hangjáték, amely szintén nagy örömünkre szolgált felmondani, átélni Nikolettával! ( Bocsi Niki, tudom, hogy nem szereted ha így szólítanak… 😉 )

Tenyérbe zárt homokszem…

Nos, végül is már akkor elkészült a Párbeszéd második epizódja, de „hang-társam” nem volt megelégedve magával, minthogy én sem az én produkciómmal…

Hiszen én egy amatőr vagyok, soha nem foglalkoztam ilyennel, beszélni-hangsúlyozni sem tudok, semmi előképzettségem nem volt, és nincs is ebben a témakörben…

És ez a lány annyira jó, annyira tud játszani a hangjával, hogy minden egyes alkalommal bámulatba ejt, és egyúttal meg is ijeszt, mert valahogy fel kellene nőnöm hozzá, a feladathoz…

Persze Ő ebben segít, nem hagy magamra, instrukciókkal, jó tanácsokkal lát el…

Na de a lényeg!

Niki felmondta újra, és elküldte nekem….Én is elkezdtem más stílusban rögzíteni a szövegemet, amíg Niki egyik sorához nem értem….

És ott megakadtam…kiakadtam, összetörtem, és csak pityeregtem… Annyira szíven ütött, a lelkemig hatolt az, ahogy azt a sort előadta, hogy totál kész lettem arra a napra, fel is függesztettem a felvételt, és azóta is parlagon maradt a produkció…

A következőket írtam neki:

„Minden hónapban egyszer kiborulok ennyire, vagy tán jobban is…

Az eszem felejteni akar, de a szívem sokszor gátat szab neki!

A közel egy év alatt nem egyszer elképzeltem egy „jelenetet”, egy párbeszédet…

És ahogy telik-múlik az idő, halványodik a fájdalom, és az elképzelt „jelenet” fontossága…

Ahogy ma behunyt szemmel hallgattam a szövegedet, valóban sírtam…és még mindig nehéz visszatartanom…de sikerül…

Mert valahogy ilyennek képzeltem el álmaimban, vágyaimban, hogy ilyen szépen szóljon a bűnbocsánat…és én megbocsájthassak…

Ilyennek képzeltem, de minden várakozást felül múlt az, ahogy ezt hallottam , ahogy szerettem volna hallani mástól…

Soha senkitől nem hallottam vissza ilyen szívszaggatóan azt, amit felmondtál…valószínűleg nem is fogom…

Azt a tanulságot vontam le a délelőttből, hogy tényleg tovább kell lépni, elengedni, hogy azt a változást, amit elkezdtem, azt be is tudjam fejezni…

De egy ilyen tartalmú-szövegű, mondanivalójú hangjátékkal megakadályozom ezt a változást…

A másik felismerés pedig az, hogy még nem gyógyultam meg, még kínoz a múlt, és nem vagyok még alkalmas, nyitott, őszinte szívű egy másik kapcsolatra…

Ez viszont nagyon elszomorít és megijeszt…

Mert ezt egyszer már átéltem, és tudom milyen veszélyekkel jár….

De egyedül sem akarok maradni, de úgysem közelíthetek más felé, hogy azt a valakit nem önmagáért szeretem…

Meg fogom csinálni, fel fogom mondani a hiányzó részt, nem írom át, bár legszívesebben átírnám az én szövegemet, hogy valóban azt sugallja, amit érzek, amit immár elfogadok…

Bármennyire is vagyok érzékeny és megbocsájtó, be kell látnom, vannak határok, amiket nem csupán az észnek, az elmének fontosak, de már a szívnek is!

Csak egy kis türelmet kérek Tőled, és kész lesz a mű….

Én nem békülnék már, bár én írtam, de közben meggondoltam magamat…

Béküljenek, legyenek boldogak, én ettől megpróbálok elvonatkoztatni…

Aztán már a folytatás egy másik páros lesz, akik tiszták, boldogok, önfeledtek, és valóban vigyáznak egymásra, és nevetnek, sokat nevetnek…”

Nos, ezzel talán „lelőttem a poént”, a folytatás mikéntjét, persze ez még nem változtat semmin, mert ha elkészül, és meghallgatod, akkor talán meg fogod érteni…

Egyelőre viszont még nem volt lelkierőm újra hallgatni, felmondani a hiányzó pár mondatomat…

És látod, erről írtam nem sokkal előbb, hogy mennyire fura szerzet vagyok, hogy én, aki annyi mindenen végig mentem életem során, tapasztalt vén rókának kéne lennem, és simán tovább állni, lépni, de ez valahogy nekem nagyon nehezen megy…mert ha valami nagyon sokat számított, és meghatározó volt az életemben, az nem más, mint a SZERELEM, vagy annak az érzésnek az űzése, a lételeme az életemnek….

Változott sok minden az elmúlt 50 évben, nehéz és hosszú volna felsorolni mi minden más már a világban, persze változtam én is, de ebben, az érzelmi hullámvasút-szerű miliőmben nem változtam, meg-leragadtam mint egy őskövület….

De ahogy írtam neki, változtatni akarok már a mondanivalómon, a hangulatomon, és nem akarok már a szakításról-újrakezdésről párbeszédeket írni, és előadni…

Tovább szeretnék lépni fejben is, és nem óhajtok már ilyen hangulatú írásokkal visszaesni a depressziós állapotba, és tovább nyaldosni sebeimet…

Igénylem továbbra is a Nikivel való munkakapcsolatot, szeretnék további hang-projekteket készíteni vele, de már más stílusban, hangulatban, pörgősebb, pozitívabb elképzelt történetekkel…

Kedves Olvasóm, végéhez értem írásomhoz! Még ezen a héten, hétvégén értesülhetsz a bekezdésben beígért változásról, ami a blogot, avagy a honlapot érinti… hamarosan… 😉

Ha tetszett az írás, akkor egy like-ot elfogadok, kávé helyett… 😀

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

7 hozzászólás “2 hónap elmúlt, most lesznek ám igazi változások!”